Twittert elhagyni nem kell követőtök ezer se lesz féljetek
2022. november 28.
A „közösségi médiában bajok vannak” medencéjének startköve már szép fényesre csiszolódott, annyian elrúgták magukat róla -pláne az elmúlt hetekben Musk miatt-, magam részéről inkább „basszamegezhideg”-et sziszegve ácsorgok a lépcsőnél.
No, azt rég tudjuk, hogy idült nácik kezébe nem kellene slusszkulcsot adni, de az valahogy fel se merül: eleve mit keres az a platós IFA a tömött homokozóban, ahol amúgy gyerekek játszanak? Értem én, hogy EDDIG a mások (mindenki, aki nem Musk) óvatosabban tolattak Ödönke fejére, meg legalább tolatáskor csipogott, de a social media eddig is a szociopaták kedvenc lőtere volt, most csak annyi történt, hogy a fegyverkorlátozást nem gyalogsági lángszórónál, hanem termonukleáris robbanófejeknél se húzzuk meg - mondjuk ha mellette állsz, mind a kettőbe ugyanolyan fájdalmas belenézni - és ezt nem a nácikok építették (meglehet a social mediának is megvan a maga Wernher von Braunja), szóval engedjük el, hogy őket kizárva a kukoricásból megint jó lesz a buli, mert az a vonat rég elment.
Magam részéről tényként kezelem, hogy az a kiméra, ami a social networkökből kinőtt, mára olyan veszett jószággá vált, aminél egyetlen helyes lépés maradt hátra: kisétálunk vele a kert végébe töltött sörétessel és hamar lerendezzük ezt a mindenkinek kellemetlen tortúrát. Tény: az iwiw jó ötlet volt. Ahogyan a Facebook, Twitter, Linked.in, Instagram és ezer másik próbálkozás. Nem az alapötleten, hanem a kényszeres továbbgondoláson csúszott el az összes, hogy ne pénzt akarjunk keresni, hanem SOK pénzt.
Akinek még megvan az aranykor egyik nagy csillagának, a Nero-nak emléke, az a program egy dolgot tudott zseniálisan csinálni: stabilan CD-t írni. Aztán a készítők nem bírták abbahagyni a világmegváltást és az évek során lett egy lemezborító-tervező, katalogizáló, tákolt-gumipókozott alkalmazáshalom, ami már mindent tudott, csak egy dolgot nem: stabilan CD-t írni.
Ez a baj a social médiával is, nem álltak meg a social network alapgondolatánál, nevezetesen az embereket elég összekötni, aztán hagyni őket létezni, hanem muszáj volt kezükbe mikrofont, kamerát és főműsoridőt adni (a szerkesztőt és vágót meg szélnek ereszteni) – hiába tapasztaltuk 70 évnyi televíziózás során, hogy tényleg nem mindenki való képernyőre. Nem, mindenáron be akarjuk bizonyítani, hogy nem polgárjenővel van a gond, hanem a képernyő méretével, mert TikTokon streamelve már teljesen vállalható az egész.
Ha elfogadjuk, hogy sikerült elbaszni a Twittert, adja magát a kérdés: mi lesz helyette? Remélem semmi. Legalábbis olyan formában és méretben nem. Attól, mert egy monolit helyett sok száz, apróbb -sokak által esélyes kihívónak tartott- mastodon instancia közt oszlik szét a tömeg, nem feltétlen lesz minőségi változás. Abban már inkább hiszek, hogy a töredezett, lassabb áramlása az információnak nagyban segíti annak hatékonyabb szűrését és feldolgozását is. Bár most a mastodonra való tömeges migrálás kapcsán felmerült, hogy olyan social médiának esélye sincs, ami nem tudja legalább nyomokban tartani lépést a nagyokkal, de tegyük már fel a kérdést: tényleg szükséges AKKORA léptékben gondolkodni? Szabad százmilliós közösségi terekbe (silókba, kelt után szabadon) összezárni ennyi embert? Nem lehet, hogy az eddigi évtizedes upscale helyett ideje lenne downscale-ben gondolkozni? Elengedni azt a lázálmot, hogy minden és mindenki érdemes a figyelemre?
A szólásnak van szabadsága, az odafigyelésnek viszont ne legyen kényszere.
Bejegyzésben visszaköszön Ian Bogos Atlantic cikkének némely gondolata, fussátok át, érdemes!